Na persze, Ön most a fejét vakarja talán: „Ki a rosseb az a Teach?” – kérdezi, vagy böki oldalba a kollégáját ekképp: „Odanézz már, ezek itt valami Munkáspárti politikussal szúrják ki a szemünket, őrület.”

Nos, a fent említett úr szerencsére nem látja, ahogy Ön a nemtudás egyetemén mórikálja magát, bár ha látná, akkor sem szólna semmit. Csak keresztüldöfné kegyed fejét valami kezébe akadó éles tárggyal (tompával, esetleg), majd a móka kedvéért odadobná a cápáknak.

Sorok írójának van egy kedvenc képe, illetve na: több is van neki, csak most épp Frank Schoonover 1922-ből származó Blackbeard approaching című munkája illik ide. Címszereplője egy csónak elején áll, kezében flinták, arca pedig csupán annyira fenyegető, mint nagyobbacska meteor, mely mondjuk a szibériai Tunguszka felé suhan. Ránézel, és tudod, hogy csörte lesz, sivalkodás, de minimum bosszú, és kínkeserves férfisors-beteljesítés. Vagyis valaki nagy córeszben van, és mi magunk– hacsak egy mód van rá - nem lennénk az illető helyében.

Ja, igen: Edward Teach sokkal inkább ismert felhasználói azonosítója úgy hangzott, hogy Feketeszakáll.
Egy ember, akit az arcszőrzetéről kapta a nicknevét, eleve tök érdekes lehet számunkra – lám, Mr. Teach (ismerik egyébként a történetírók Tache-nak is) volt annyira jó, hogy a szakállviselésből brandet csinált. Ha Mr. Feketeszakáll a már említett flintáival mondjuk a csónakból a szótáríróknak ment volna neki, a „SZAKÁLL” címszó mellett bizonyosan ez szerepelne azóta is: „ fn. arcszőrzet (férfiaknál). Általában tiszteletreméltó, kegyelmes, mégis tiszteletet parancsoló, határozott megjelenésű, udvarias emberek viselik, akiknek Van Vér a Pucájukban.”

A nevezett szakemberek a mindenféle lexikonokban és határozókban azonban nem ezt írják, ez azonban nem Feketeszakállon múlott. Élete röpke 38 éve alatt végigborzongatta az Atlanti-óceán nyugati részét, majd Anna királynőnél kibulizta, hogy fejvesztés helyett inkább mások fejét veszelytetné el. Így lett egy privateer, azaz egy kalózengedéllyel a királynő zászlaja alatt rabló és fosztogató hajó főharamiája (és ennél királyabb húzás véleményünk szerint a világon nincs – szegény Rúzsánk, ő is próbálkozott valami hasonlóval, csakhogy V. Ferindánd inkább fogta fejedelmi jobbját, és beintett neki.)

Aztán persze bajba került, aztán megint nem, aztán letelepedett egy karibi-szigeten, majd megunta, és inkább visszament koncolni. Blokád alá vonta a dél-karolinai Charleston kikötőjét, majd némi sarcolás után Bath Townban királyi kegyelmet kapott. Ismét mondjuk: NÉMI SARCOLÁS UTÁN, ami egyszerre menő, és érthetetlen, ám ennél csak az menőbb és érthetetlenebb, hogy ezek után megint nem bírt magával, és ismét kalóznak állt. 1718. november 22-én érte el a vég: Virginia kormányzója, Alexander Spotswood megelégelte Teach (Tache) bolondozását, majd (mint a csősz a viccben, csak durvábban) szétkergette az egész bandát a francba. Feketeszakállnál a szétkergetést úgy kell érteni, hogy a fejét egyenest a hajó orrárbócára tűzték ki pimpnek, és akkor most ismét ott vagyunk, ahol: a szakáll nem csupán a férfiarcnak, hanem ezek alapján terjedelmesebb méretű, óceánok átutazására alkalmas járművek dísze is lehet.

Feketeszakáll alakja meghatározott kb. mindent, ami ma arról, hogy kalóz, eszünkbe juthat (ez persze nem vonatkozik azokra, akik járatják a Somalian Daily Newst). És többek között azt is meghatározta, mennyire férfias viselet az arcszőr: kegyelmes, mégis tiszteletet parancsoló, határozott megjelenésű, udvarias emberek viselik, akiknek Van Vér a Pucájukban, ésatöbbi. Tegyük hozzá: Mr. Tache (Teach) a hajójának maradványai alapján valamiért a svéd ágyúkat preferálta – ezek alapján a svéd olaj, minek alapján a svéd szakállolaj nem állhatott az ízlésétől messze. Így tehát (most hirtelen) a szintén svéd Mr. Bear Family márkát tudjuk ajánlani – a Beard Brew Wilderness olajuk használata véleményünk szerint behajózhatóvá teszi számunkra az összes női szíveket.
Háromszoros hollárihó!