Megkértük a Legénykonyhát, hogy "vendégbloggoljon" nekünk ebben az igen lényeges kérdésben. Ő meg ezt rittyentette. Egyet értésben. 

"Nagyanyánk idén azt kérte karácsonyra, hogy borotválkozzunk meg.

Van ilyen.

Annyi minden fura dolog van a világban, ott van például mindjárt a Scotoplanes globosa Théel, közismertebb nevén tengeri disznó, ami leginkább egy, a sós vizekben kóborló, rózsaszín Kwai Feh Lychee Liqueurrel teletöltött teszkósszatyorra hajaz, akire bohó és betintázott egyetemisták technokollal pici lábakat ragasztottak.

Ezek után akadjunk fenn azon, ha nagyapánk felesége csak legyint az ajándék gyanánt igen nehezen levadászott 19. századi imakönyvre, és inkább borotvával esne a torkunknak? Csak mert szakáll nélkül nekünk fura? Hogy a Scotoplanesnek nincsen szakálla, mondhatni hót ziher, de a.) lehet, hogy neki nem nő, b.) lehet, hogy arrafelé minden nap karácsony, és a Scotoplanes nagyanyja rokona a miénknek.

Van tehát, aki ilyen ajándékra vágy. Ami fura, de ez van.

Ami meg érdekes: nagyapánknak se volt szakálla sose. Tekintsünk el attól, hogy ő nagyanyánkkal ÉLT, és próbáljunk másra koncentrálni: mi van, ha ő nem megfelelően növesztette. Nagyapánktól ezt megkérdezni sajna már nem tudjuk, de karácsony óta eltelt számos nap, s lám: minékünk szakállunk van.

És mi vágytunk a szakállra.

Tekintsük át a folyamatot.

Szeretnénk például azt hinni, hogy a borosta vigyázzba attól áll, és fejlődik gyönyörű bozonttá a pofánkon, mert a szép trafikosleány reá veti reggelente a tekintetét, a kalauzkisasszony pedig a „’gyeketbérleteket” helyett a képünket kívánja. Azért ez sokkal jobban hangzik, mint az, hogy csak úgy van, és a jóisten szele, a folyók árja, a föld sója meg a sziklák madarai fejlesztik a hipszternek azt, hát nem?  

Vagy mondjuk a kocsma. Mi van, ha a kocsmázástól nő? Hát láttak-e Önök Scotoplanest tajtrészegen a Mikában rendet bontani, vagy a lemezlovastól kérni a Hello-t teszem azt? Van ott disznó, de semmiképp sem tengeri: viszont mennyi Batthyányi-, Marx-, és Edward Teach-rajongó áll sorba, amikor érkezik, kopogós ördögtalpon a kénszagú záróra, és kikéretik a „MéeggezsSörtazértmégMegiszunk”.

Rendben, legyen a dolog sületlenség. Mindkettő. A tudomány olyan, hogy ül a Bunsen-égője mögött, és vigyori pofával állítja, hogy a szerelem, na, hát az se több, mint kémiai folyamatok összessége, akkor meg pont ebben próbáljunk meg kis engedményt kicsikarni?

De mondunk mi valamit.

Mi lenne, ha csak hinnénk benne?

Csak úgy, a saját szakállunkra.

Ha hinnénk, hogy ha megfelelően ápoljuk, és nincs karácsony, olyan arcsörényünk lesz (és kell legyen), hogy még a Charles Darwin is megnyalná? Egyébként meg pont Darwin volt az, akinek az evolúciós elmélete alapján (nem vagyunk tudósok, de ez talán a „negatív gyakoriságfüggő nemi szelekció”) annak van az élet nevű bitang játékban komolyabb túlélési esélye, akinek a fizimiskája (tolla, szőre, grabuloni makraméja) az adott csoportban ritkábban fordul elő.  (Darwin egyébként azt is mondta, hogy „a matematikus az a vak ember, aki egy sötét szobában keres egy fekete macskát, ami nincs is ott”, aminek ehhez ugyan semmi köze, de szerintünk nagyon vicces.)

Vigyázzunk azonban: egy tavalyi, a New South Wales Egyetem munkatársainak kutatási eredményei szerint pont ennek alapján érkezik el hamarosan a szakállvég kora. Azaz minél több a szakáll, annál kevesebb a fóka, vagyis megint előkerül majd a divatba a borotva – de mi ezt nem hagyjuk. A saját szakállunkba kapaszkodva mondunk cokit az evolúciónak. A férfinak ne mondják meg, mit csináljon.

Csak karácsonykor. Csakis karácsonykor.