Önök, uraim, talán azt gondolják: az egyszerű dolgok rosszak, az egyszerű az használt Suzuki Swift, az egyszerűnek egyszerűen helye nincs, egyszóval: egyszerűnek lenni egyenlő a prosztóval.

Önöknek nincs igazuk.

Egyszerű az az ember, aki reggel felkel, pirítóst eszik vagy abált szalonnát, motorra/gépbe ül, és U2-tól a Bloody Sundayt hallgatja. Esetleg az Eddától az Abbát. Dolgozni megy, este sört iszik, ászokot, illetve borsodit, szeret, haragszik, kicsit szerel, puszit ad. Nevet a Galaxis Őrzőin, vagy nem, veszekszik a boltossal, vagy nem, verekszik olykor, majd reggel bocsánatot kér.

Vagy nem.

Önök olvasók, tehát nem tudhatom, az egyszerűt hogy csinálják, de a fent vázolt helyzet például tök egyszerű. És az a helyzet, hogy mázlisták, ha a fent vázolt helyzet fennáll, mert – kifejtés jön – egyszerűnek lenni baromi jó.

Az egyszerűségben az a jó, hogy egy tőmondat, kicsi kifejtéssel maximum. Nincs kérdés: belső se, olykor kicsi külső talán. Benke Erika szakállápoló termékei épp azért király cuccok, mert egyszerűek, mint egy kalapács, vagy a péntek reggel májusban, mikor dolgozni bemenni szabadságból kifolyólag már nem kell. Vagy a jó pacal, vagy amikor megsimogatjuk az anyukánkat, és azt mondjuk (szegfűvel), hogy boldog születésnapot.

Gyanús egyébként, hogy a tárgyalt olajakkal magának a gyártónak is az egyszerűség volt a célja, mert akkor nem lenne az a sok, egyértelműen kisebb-nagyobb figyelmetlenség/hiba bennük.

Komolyan, semmi bajunk nincs a bahiával. Illetve van, és most, bevallás jelleggel elmondjuk, hogy diákként sok évig dolgoztunk ott, Westend, a vízesés mellett, ma már nincs ott (nem mi voltunk, eskü). Tudjuk, mi megy: egyszerű trükkök, kicsi stikli a csodaváróknak és a hippiknek. Épp ezért kapunk herótot az illóolaj tárolójának még az alakjától is – bocs, de ne már. Ez az, ami az ízléskülönbség illetve a szakmabeli hiba oldalán táncol, mert kis odafigyeléssel, a neten való kutakodással valami másféle üvegcse után el lehetett volna intézni, hogy például az összetevők ráférjenek magának az olajnak a cetlijére (oké, a gyártó oldalán ott vannak, csak az olajmécseses üvegcse sajnos nem fogja a wifit.) Illetve rá lehetett volna írni, hogy aki erre meg erre allergiás, az ne használja, mert ledurran a feje a nyakáról. Nem beszélve arról, amit úgy hívünk, hogy lejárati idő.

A fentiekkel, már mindennel, ami az ízlésen túl lakik, lehet vitatkozni, csak nem érdemes. Persze elintézhető a dolog azzal, hogy Benke Erika nem csupán szakállolajban utazik – meg lehet nézni a blogján, mennyi más pofás cucca van. Pont ez üt szerintünk vissza – nem dolgunk például marketingoldalról megközelíteni a kérdést, de hogy mi magunk, ha nem lett volna kifejezett tervünk kipróbálni a termékeket, egy cuki madárkás logóval ellátott, nem mondjuk megint, mibe töltött olajat meg nem veszünk, az mondhatni hót ziher.

De tesztelni jöttünk, nem ekézni, mondta a híres magyar költő, Verne Gyula. Mert pont ez a másik oldal, az ár, amiben a Benke verhetetlen. Mi direkt az olcsóbbik kiszerelésre mentünk rá (igen, a drágábbhoz pipetta is van): 6*5 ml annyiért amennyiért – szinte már priceless. Vételnek kitűnő, ha a pénztárcából indul ki az ember, az illatról pedig lehet vitatkozni, csak nem érdemes. Kedvencünk a Rum Spice volt, mert imádunk úgy megjelenni bárhol, mint valami részeg tengerész, aki alapvetően jó fej, illetve a Leather, melyben ugyan mi a nyeregszappan illatát sehogy sem leltük, csak apánk borostás állának dörzsét, ám a szemiotika legyen most más tészta. Érezhetően van ezekben a termékekben valami mű, de összetevőiben olajos, kellemes tapintású – olyan, amit az ember nem akkor használ, mikor a bálba megy, hanem amikor munkába indul, és azt akarja, hogy az asszony meg a gyerek örüljön a puszinak. Ha Ön a zenéhez ért, akkor nem a Sgt. Pepper, hanem a Twist and Shout, amennyiben a motorokhoz, akkor nem egy felújított Honda Cb350, hanem egy jól bevált Hyosung Gt, amennyiben az irodalomban hisz, akkor nem Dorian Gray hanem Pepin sógor, hogyha pedig Ön a gasztronómiában vágyik hasonlatot falni, akkor mintha éhesen csülköt kapnánk a konyhásnénitől rántott bélszínlángos helyett.

Egyszerű, de jó.

Mint ahogy Benke Erika szakállszappana is egyszerű, de jó, sőt, nagyon-nagyon jó. Mire a belenyomott kismadár lekopott róla, egyértelműen a kedvencünk lett – ezt tényleg imádjuk, és egy rossz szavunk nem lehet rá. Illatában kópés, csendes, jól eltalált, és ami a lényeg, nem keveredik kellemetlenül az olajéval. Szuper, na.

Van benne tehát hiba, de ezek a holmik megérik a próbát. Mint favágás utána sült szalonna.

(szerkesztőségi megjegyzés update#1: A tesztelők közt kisebb „ölremenés” alakult ki a termék kapcsán, és érdemes meghallgatni a másik oldalt is. Szerintem ugyanis Benke Erika termékei olyanok, mint a magyar film, jó, oké, próbálkozásnak megteszi, de lehetne ezt jobban is csinálni. Minden adott hozzá. Anyag, recept, tehetség. Szappanjai verhetetlenek, millió csoda várja a honlapjára látogatót – akkor nem lehetne egy picivel több gondot fordítani a szakállasokra? Nem lehetne egy külön logót tervezni, ha már az üzletág elválik a többitől? Hovatovább nem lehetne egy kicsit átgondoltabb, kifinomultabb illatokkal előállni? Bocs, de nekem az, hogy „olcsó” (20 milliliter 2000 forint, tudok olyat, ami kicsit drágább és nagyobb a kiszerelése) nem elég a vásárláshoz – főleg azért sem, mert igazából dühít, hogy Benke Erika termékei tökéletesen átgondoltak, kivitelezettek a többi szegmensben. Ebben nekem ez nagyon „vékonyka”. Nálam nem lesz kedvenc, még akkor sem, ha már most látom, a kommentelők ököl rázását – és ez jól is van így! Szeressétek is a magyar termékeket! Én viszont sajnos afelé hajlok, hogy az olcsó, néha drágább. A benyomásaim alapján nem rendelnék újra…)